Találkozás a sellős céggel

Pontosan emléksztem az első sirénes kávémra. Egy decemberi napon egyik barátnőmmel mentük sétálni a Margitszigetre. Hideg volt átfagytunk, úgy döntöttünk iszunk valami forró kávét. Felvetette, hogy az Oktogonon van egy sellő menjünk oda. Mondtam, hogy még sosem ittam ott semmit, szívesen kipróbálnám. Karácsonyi pompába volt feldíszítve az üzlet, piros táblák, ünnepi italok, piros kötényes mosolygós baristák. De valahogy mégis inkább a „basic” menün akadt meg a szemem a Caramel Macchiaton. Első kortyra szerelem. Itt már tudtam nem utoljára voltam itt. Onnantól kezdve nagyjából két hetente majd hetente végül egy héten többször is jártam a sirénes üzleteket. Itt tanultam a leghatékonyabban, itt találkoztam ismerősökkel, ide ültem be, ha valamit ünnepeltünk, ha csak egy gyors kávéra vágytam nulladik óra előtt, röviden tömören mindig is 😊. 5 év alatt teljesen rabja lettem a „karamell makinak”.  Egyre többet tudtam meg a cégről, arról mit képviselnek, milyen értékek mentén építették fel a vállalatot ’71-től a napjainkig. Rengeteg üzletben, már felismertek, egyből írták a pohárra a nevem. Régebben (a rewards kártya előtti időszak) pecséteket lehetett gyűjteni. Emlékszem minden üzletnek más kis pecsétje volt (pl. a Keletinek egy kis vonat a Király utcainak egy kis korona stb..) és külön barátnős program volt új üzleteket felfedezni, kipróbálni, új pecséteket szerezni. 5 év szerelem után a 18. szülinapomon megleptem magam és kimentünk egy napra Milanoba csak a reserved (a fancy) Sirén miatt. Hatalmas élmény volt abba a storeban kávézni, azóta is várom mikor térhetek vissza. 5 és fél év után sikerült az egyik budapesti store csapatához csatlakozni, amivel egy hatalmas álmom valósult meg. Én is egy lettem azok közül a mosolygós barinyók közül, akik anno nekem annyi napomat feldobták. Csak reménykedni tudok benne hogy legalább fele annyi kedveséget és mosolyt fogok tudni adni az embereknek, mint amennyit én kaptam a zöldkötényesektől és a sírénes kávén keresztül.😊

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.