Az Én kávé-sztorim – avagy, hogy lettem Kávés Panni

Kezeket fel kinek van meg az az érzés, amikor gyerekként szombat reggel (szigorúan reggel 6 előtt!) szaladtok át tesóval az egész lakáson, hogy a szülőket felébresszétek énekelve, hogy már reggel van és beugorjatok közéjük az óriási nagy ágyban, hogy aztán az ágyból nézzétek a mesét? Nálunk is pont így ment ez majdnem minden hétvégén. Apukám fáradt mosollyal felkelt megsimogatta anyukám arcát és eltűnt pár percre a konyhába, majd behozta ágyba az első kávéjukat. Szigorúan hosszan, sok-sok tejszínhabbal, mert ahogy megláttam első dolgom volt csillogó szemekkel kérni is egy kis kanállal belőle. Kávés aljú tejszínhab nem is volt finomabb annál. 13 éves lehettem, amikor elkezdtem kérlelni a szüleimet hagyj igyak egy kávét. Nagyon ellenezték, de aztán a két ujjnyi kávé a bögre tetejéig tejjel felöntve lett a kompromisszum és hát innen már nem is volt visszaút. 14 éves koromba barátnőimmel rátaláltunk a kis sellős multira és innen kezdődött a teljes szerelem. Azóta is úgy gondolom egy kávé kétszer ölel át. Először, amikor a mosolygós kedves barista átadja, másodszor pedig az első kortynál. Innentől nem is volt kérdés, hogy előbb utóbb én is a mosolygós baristák társaságát szeretném majd erősíteni. Minden egyes kávézásnál, úgy ültem le, hogy láthassam, hogy dolgoznak a kötényesek. Egy héten többször hol tanulni, hol találkozni, hol órára mentem a kis sellős kávémért. 18 éves szülinapomra leptek meg szüleim a barista képzésekkel. Egyből egymás után el is végeztem őket, imádtam az órákra bejárni, nagyon jó hangulatban teltek, érettségi évében abszolút egy kis relaxációs szigetnek éltem meg a Barista Akadémiát. Sajnos a pandémia közbe szólt, így csak nyár végén vizsgázhattam le. Viszont nyáron a járvány miatt sehova nem kerestek baristát. Még a kis kedvenc sellős multimnál is egy ideig szüneteltettet a toborzás pedig náluk nagyjából mindig van felvétel.  Rengeteg visszautasító levél és egy jó pár válaszolatlan jelentkezés után csak megcsörrent a telefonom, hogy akkor a héten szívesen látnának egy személyes interjún. Ott egyből az interjún felvettek és azóta is a kis kedvenc sellős cégemnél vagyok barinyó. És hogy fél év alatt mi történt? Megismertem rengeteg kincset érő embert, további kávés ismeretekre tettem szert, rengeteg vendég arcára sikerült apró kis gesztusokkal (akár csak egy latte arttal) mosolyt csalnom, és remélem legalább fele annyi kedvességet „ vissza” tudtam adni, mint amit én kaptam anno, amikor még csak álmodoztam róla, hogy egyszer én is zöld kötényes barista legyek.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük